Üdvözlünk weboldalunkon

Művelt Ifjúságért Alapítvány

 Híreink

Beszámoló az NTP-INNOV-22-0206 pályázati azonosítójú

KreaTech-4 avagy "Kreatív magyarok újratöltve" szakkör munkájáról

A program célja a 2018-tól az NTP-MTTD-19/20 és az NTP-INNOV-21 pályázati támogatású KeaTech-szakkör munkájának folytatása az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium valamint a Művelt Ifjúságért Alapítvány együttműködésével. A program a Nemzeti Tehetségprogram 1.768.000 Ft-os támogatásával valósult meg. A már meglévő mesterséges életközösségek fenntartása és az élőlényekkel kapcsolatos új kutatások tervezésével és lebonyolításával lehetségessé válik a résztvevő tehetséges tanulók erős és gyenge oldalának fejlesztése. A szakkör célja, hogy a diákok az egyéni motiváltságuknak legmegfelelőbb komplex természettudományos témákban a tudásuknak és képességeiknek megfelelő nehézségű feladatokat kapjanak. Differenciált foglalkozással és egyéni módszerekkel minőségi gazdagítást végzünk az ismeretanyagukban. A tanulási stratégiák tárházát bővítjük, fejlesztjük. Közben kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a tanulók elegendő sikerélményhez jussanak, ugyanakkor az esetleges kudarcok kezelésében és a felmerülő problémák megoldásában további megküzdési stratégiákat ismerjenek meg.

A megoldandó problémakörök élőlények megfigyelésén, élőlényekkel kapcsolatos vizsgálatokon, kísérleteken alapulnak, másrészt napjaink életét átszövő problémakörök köré szerveződnek, mint a biztonságos és fenntarthatóan használható "zöld energia", valamint a robotika. A feladatok megoldása játékos, tevékenykedtető, a felmerülő problémák megoldása miközben sikerélményt nyújt, megküzdési technikákat alakít ki a tanulókban. Az élőlényekkel kapcsolatos egyszerű, játékos vizsgálatok fokozatosan válnak bonyolultabbá, miközben mozgásuk, élettevékenységük megfigyelése nagyon sok élményt nyújt a gyerekek számára. A megújuló energiafajták megismeréséhez a korábbi pályázati támogatásból napelemes és alkohollal valamint vízbontásból származó hidrogénnel működő modellek állnak a diákok rendelkezésére, használatukkal játékos formában sajátíthatják el működésüket. A Lego Robotok programozása kimeríthetetlen játék- és élményforrás, miközben az egyszerűbb típustól a bonyolultabb felé haladva szinte észrevétlenül tesznek szert komoly programozási, logikai ismeretekre.

A szakkör munkájában a tanév során szeptembertől októberig az energiával foglalkoztunk. Megújuló és meg nem újuló energiafajtákat vizsgáltunk és ezek alkalmazási lehetőségeit a növényfal és az akvárium, valamint a deguketrec fenntarthatósága esetében. Mindezt rendkívül élményszerűvé tették a pályázati támogatásból vásárolt eszközök és használatuk. A szakaszt poszterkészítéssel zártuk. Ezeket az állatokkal kapcsolatos vizsgálatok követték október közepétől januárig. Az akváriumban és a deguketrecben folytatott megfigyeléseket és kísérleteket ebben az etapban is poszterkészítés zárta. Közben az új eszközökkel, melyeket a pályázati támogatásból vásároltunk, sokkal könnyebbé vált az akvárium tisztítása, illetve a halak automatikus etetése. Ezt mutatja az is, hogy a halak száma 70 fölé növekedett, ami nagy lelkesedést váltott ki a gyerekekből az akvárium gondozása során. A deguk számára is biztosítottunk új játékokat és a viselkedésük megfigyelése sok örömöt jelentett a szakkörösöknek. Január közepétől a növényekkel kezdtünk foglalkozni. Megvizsgáltuk, hogyan lehetséges a növények fejlődését fenntartható módon biztosítani, lehetőleg zöld energiát felhasználni és példákat kerestünk arra, hogy alkalmazzák a vertikális növénytermesztést világszerte. A növényápolásban is elmélyedtek a szakkörösök, és összehasonlították a szobanövények fejlődését a haszonnövényekével, mindezt megtámogatva a fotoszintézist elősegítő növénylámpa használatával. Ezt a programrészt is poszterkészítéssel zártuk. A program utolsó nagyobb szakasza a Lego robotok programozása volt. A robotok megépítés után a szenzorokat tanulták meg használni a gyerekek, valamint a blokkprogramozásban is elmélyültek. Munkájuk eredményeként különböző útvonalon tudtak mozogni a robotok, meghatározott szögben fordultak el különböző irányokba és hátrálni is tudtak. Mozgásukat összehasonlítottuk a deguk mozgásával és azt is megfigyelték a gyerekek, hogyan viszonyulnak az állatok a mozgó gépekhez.

Az egyes projekteket az előre eltervezett rendszer alapján folytattuk le. A projektek élmény-és felfedezésközpontúságát mindig szem előtt tartottuk, de ezt megkönnyítette az élőlényekkel való folyamatos foglalkozás, valamint a Lego robotokkal való vég nélküli játék. Nagyon szerették a gyerekek, hogy a közösen eltervezett robotokat együtt építették meg és együtt gondolkodtak a minél pontosabb programozáson is.

A projekteket a korábbi gyakorlatnak megfelelően előzetes kutatással és közös gondolkodással valósították meg a szakkörösök. A közös tervezés, az állatokkal és növényekkel kapcsolatos előre nem látható események, a felmerülő problémák megoldása mind-mind olyan feladatok, melyekkel a gyerekek együtt birkóznak meg, növelve tudásukat és önbizalmukat. Közben szinte észrevétlenül gyakorlatot szereznek a természettudományos megfigyelések és kísérletek tervezésében és lebonyolításában. A Lego robotprogramozás hihetetlen élmény a szakkörösök számára, mert ezek a modern, bonyolult játékok kihívást jelentenek számukra. Nagy élmény az összerakásuk, és amikor mozognak, az hatalmas sikerélmény a gyerekek számára. Közösen tervezik el, hogy mit tudjon a robot és közösen végzik a programozás feladatait is. Az energia és fenntarthatóság témaköre nagyon időszerű és ebben is érdeklődve végeznek vizsgálatokat, feladatokat. A projektek több, egymással összefüggő tudományterületet ölelnek fel és így a szakkörösök jártasságot szereznek a biológia, kémia, fizika és az informatika, a programozás terén.

A tehetséggondozó program célcsoportját az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium nyolcosztályos gimnáziumi képzésében tanuló 5-8. osztályos diákok alkották. Életkoruk 11-15 év. A szakkörön a korábbi ÖkoTech- és az első KreaTech -szakkörökhöz hasonlóan 15 tanulóval vett részt, elsősorban a matematikai-logikai és a természettudományos területeken tehetséges, valamint a kreatív-, autonóm- és az alulteljesítő tehetségek vették igénybe a szakkör nyújtotta lehetőségeket. Az előző évek tapasztalata alapján azt állapíthatjuk meg, hogy az autonóm tehetségek fejlesztésére több figyelmet és energiát igényel, míg a sikeres-, kreatív- és főként az alulteljesítő tehetségek jelentős haladást értek el, amit a tanév végi tanulmányi eredményeikben is nyomon tudtunk követni. A gyerekek önbizalma és a stresszkezelése is rengeteget fejlődött.

A pályázati támogatás segítségével beszerzett eszközök és élőlények nagyon látványos és érdekes tevékenységformát biztosítanak a szakkörösök számára. Olyan élményeket szerezhetnek segítségükkel, melyekhez egyébként otthonaikban vagy az oktatás során nem tudnának hozzá jutni. Több diákunk jegyezte meg, hogy ő érettségiig szeretne szakkörre járni, annyira szereti ezeket a tevékenységeket.

Kopasz Adrien Réka

A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium

biológia-földrajz szakos tanára

Kopasz Adrien Réka


Békák lepték el az egri színházat,

avagy kortárstánc fesztivál zajlott a hétvégén, jelentős gyakorlós sikerekkel

Az elmúlt hétvégén országos verseny zajlott városunkban, melynek a szervezője, megálmodója kolléganőnk, Gulyik Judit táncpedagógus volt. A rendezvény a Nemzeti Tehetség Program 1.495.000.- forint összegű támogatásával tudott megvalósulni

A nívós rendezvénynek a Színház adott helyet. A Gyakorlóiskolák és Alapfokú Művészeti Iskolák III. Országos Modern- Kortárstánc Fesztiválja egyben minősítő verseny is volt, ahol 240 táncos az ország 6 településéről mérte össze tudását a színpadon gyermek-, junior- és ifjúsági kategóriában; modern-, kortárstánc- és mozdulatművészet területén. A koreográfiák nagyon izgalmasak, modernek és látványosak voltak, láthattunk szóló, duett, trió táncokat, és csoportban versenyzőket is.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével intézményünk vezetője, Kőházi Timea is több igazgatóhelyettese kíséretében.

Gulyik Judit fáradhatatlanul szervezte a versenynapot, és olyan szakmai zsűrit sikerült felkérnie a jeles eseményre, hogy ezzel az ítész csapattal a verseny igen rangos megmérettetésnek számított a moderntáncos közegben. A zsűri elnöke az a Földi Béla volt, aki a Budapest Táncszínház alapító igazgatója, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem adjunktusa, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnöke, számtalan rangos szakmai elismerés, díj tulajdonosa. Zsűrizett Kulcsár Noémi, a Magyar Táncművészeti Egyetem Docense, a moderntánc tanszék vezetője, koreográfus, rendező és Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger Tánctagozat alapítója és vezetője. A Magyar Táncművészeti Egyetem- Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézet igazgatója, koreográfus, Érdemes művész. Az igen neves szakemberek kerítettek arra időt, hogy a táncosokat ellássák jó tanácsokkal, instrukciókkal a jövőre nézve. A versenyen iskolánkat a moderntánc tanszak minden növendéke, 164 gyerek képviselte. Számos első díjat, második helyezést is besöpörtek, az eredményhirdetésen leggyakrabban kihívott versenyzőt indító iskola a Gyakorló AMI-ja volt. Az egyik legsikeresebb, leglátványosabb produkciója a napnak (első díjat is nyertek!) a Békák címre hallgatott, Gulyik Judit álmodta színpadra, és a gyermek, kortárs csoportos kategóriában versenyeztek a Bartók téri iskolánk 4. a osztályos lányai. Valósággal a felsőtárkányi tavat idézték meg a kis zöld leveliek, igazából is békáknak maszkírozva.

Szívből gratulálunk a pedagógusoknak, a diákoknak egyaránt!

A majdnem maratomira nyúlt eseményt a Líceum TV és az egri Városi TV is rögzítette, és hamarosan műsorra is tűzi!


Mi van a hegyen messze túl?

Általános Iskolások Országos Vizuális Versenyének zárókiállítása

Beszámoló

Március 23-án 15:00 órai kezdettel nyílt meg a "Mi van a hegyen messze túl?" című Általános Iskolások Országos Vizuális Versenyének zárókiállítása, melyen elsőtől nyolcadik osztályig mintegy 84 tehetséges tanuló szerepelt, több, mint 20 iskolából.

A rangos eseményt idén 12. alkalommal rendezi az EKKE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Technikum - melynek eredményhirdetése és díjátadója helyszínéül ezúttal az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Főépülete, a Líceum szolgált.

A földszinti aulát a versenyző gyerekek, kísérőik és felkészítő tanáraik lelkes csoportja töltötte be, és az Általános Iskolai Gyermekkar növendékeinek műsora tette teljessé az alkotások által nyújtott vizuális élményt.

Iskolánk képviseletében Légrádiné Kőházi Timea igazgató asszony mondott köszöntő beszédet, majd Dr. Balázs Péter, az Egyetem Művészeti Intézetének tanára tartotta a megnyitót.

Az idei alkalommal a 4 korcsoportból összesen 23 díjazott tanuló kapott értékes nyereményt könyvjutalom és képzőművészeti eszközök formájában. Iskolánk alsó tagozatos tanulói közül Tajti Eszter 1. helyezést, Telek Liliana 3. helyezést ért el, Bóta Hanga és Csernik Natália különdíjban részesült. A felső tagozaton Őri Bánk 2. helyezésére és Harsáczki Flóra különdíjára lehettünk büszkék. Gratulálunk a díjazottaknak, és köszönjük minden résztvevő segítő együttműködését!

A rendezvény a Nemzeti Tehetség Program keretein belül a Kulturális és Innovációs Minisztérium 1.500.000.- forint összegű , valamint iskolánk Művelt Ifjúságért Alapítványának támogatásával valósult meg.

Balázs-Fényi Anna, versenyszervező

Egy osztály - egy karácsony!

Kedves Diákok, Kollégák!

A Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége Elnökségének és legutóbbi közgyűlése támogatásával és a Művelt Ifjúságért Alapítvány közreműködésével az elmúlt évekhez hasonlóan idén is karácsonyi ajándékgyűjtő akciót hirdetünk a legkeletibb magyar nyelvterületen nehéz sorban élő moldvai csángó gyerekek karácsonyának örömtelibbé tételére.

Az összegyűjtött ajándékot a legszegényebb és a legkeletibb csángómagyar települések gyermekeihez szeretnénk eljuttatni.

(Sajnos a jelenlegi háborús helyzetben a Kárpátalján élő magyar gyerekekhez nem tudunk célzottan adományt juttatni az ilyen szándékot valamelyik segélyszervezettel lehet egyeztetni.)

Elvünk az, hogy sok kicsi sokra megy! Csatlakozás esetén egy osztály egy cipős doboznyi ajándékkal, meglepetéssel teheti ünneppé egy nehéz sorban élő gyermek karácsonyát.
A több felajánlástól sem zárkózunk el J!

Az akciónk nyitott, ahhoz szabadon csatlakozhat bármely magyarországi iskola, diák, szülő!

Amennyiben csatlakoztok az akcióhoz, kérjük, 2022. november 20-ig jelezzétek a
gyiszadomany@gmail.com címre összesítve, hogy melyik korcsoporthoz és hány csomag várható felajánlásként.

Összegezve:

Meghirdetés: 2022. november 10.

Gyűjtési időszak: 2022. november 10 - december 02.

Felajánlások összehangolása: 2022. november 12. - 25.

Egybegyűjtés: 2022. december 02 -04.

Rendszerezés településenként: 2022. december 05 - 07.

Kiszállítás: 2022. december 08-tól

Akiknek meglepetéseket szánjuk:

  • Az adományokat a határainkon túl nehéz sorban élő 3 - 18 éves gyerekekhez, fiatalokhoz juttatjuk el.

Mi kerüljön a cipős dobozba:

kb. 3.500.- Ft értékben

  • tartós élelmiszer: konzerv, liszt, rizs, tészta stb.
  • tisztálkodási szerek: tusfürdő, fogkrém, dezodor stb.

továbbá

  • édességek, szaloncukor
  • játék nemnek és életkornak megfelelően
  • pár kedves gondolat az adományozó(k)tól

Milyen adományokat várunk még:

  • további tartós élelmiszereket (esetleg nagy kiszereléssel is - ezeket e gyerekek részére készítik el az ottani tanítók);
  • mosószereket;
  • gyermekruházatot - mosva, összehajtogatva - életkor, testmagasság és nem megjelölésével.

Összefogásunk erejében bízva,

üdvözlettel:

Sándor József

a gyűjtés koordinátora

Kérjük, a dobozokat karácsonyi csomagolással lássátok el, és kívülre kerüljön rá jól láthatóan a korcsoport kódja, illetve ha egy meghatározott települést leptek meg akkor a település kódja és neve! (Ehhez csatoljuk az idén magyariskolába járó gyerekek adatát telepüplésenként.)


Képek a 2021-es adományosztásról


1. Bogdánfalva

2. Klézse ovisok 3. Szeret-Klézse




4. Pokolpatak

5. Nagypatak" 6. Diószeg


7. Bákói diákotthonban a csomagjaink "várják" a diákokat!

Meghívó

Történelmi Emlékülésre az

Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából


Helyi összefogással idén 21. alkalommal kerül sor történelmi emlékülésre Egerben, ezúttal az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) Gyakorlója, az EKKE Tittel Pál Könyvtára és a Művelt Ifjúságért Alapítvány szervezésében.

Az idei program az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója köré szerveződik.

Céljaink:

  • Méltó megemlékezés a magyar történelem e fontos dokumentumáról, mely évszázadokon keresztül meghatározó jelentőséggel bírt
  • A történelmi és nemzettudat erősítése.
  • Megfelelő fórumot biztosítani az ünnep kapcsán a szakmai eszmecserére, tanárok - történészek - kutatók tapasztalatainak kicserélésére.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a rendezvényre. Tervezett programunk a következő:

Időpont. 2022. november 11., 15.30

Helyszín: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tittel Pál Könyvtára (A 112. terem)

15. 30: Ünnepi műsor

15.45: Miskei Antal (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem)

Az Aranybulla létrejöttének történelmi körülményei

16.05: Kristóf Ilona (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem)

Az Aranybulla hatása a késő középkorban

16.25: Urbán Márta (Egri Főegyházmegyei Levéltár)

Az Aranybulla és az egyház

16.45: Szünet

16.55: Hermann Róbert (Hadtörténeti Intézet és Múzeum)

Az ellenállás joga

17.15: Pap József (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem)

Nemesi jogok, nemesi erények és a polgári átalakulás

17.35: Kedves Gyula (Országgyűlési Múzeum)

Az Aranybulla, mint a rendi Magyarország alkotmányosságának alapja és megjelenítése az Országgyűlési Múzeum kiállításán

A szervezők ezúttal is köszönik a következők támogatását:


Nemzeti Együttműködési Alap

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

1552 Boutique Hotel

1552 Étterem

Garamond 91 Kiadványszerkesztő Stúdió Kft.

Eszterházy Étterem

Oleanus Cephalicus Borászat

Misz Borászat

Fornetti


MI VAN A HEGYEN MESSZE TÚL?"

Általános Iskolások

XII. Országos Vizuális Versenye

A Művelt Ifjúságért Alapítvány a Nemzeti Tehetség Program támogatásával

komplex vizuális művészeti versenyt hirdet az általános iskolák

alsó és felső tagozatú évfolyamain tanuló diákjai számára.

A kétfordulós, tematikus verseny célja a vizuális művészetek, a vizuális kultúra tantárgy tágabb értelmezésének ösztönzése, a vizuális kifejezés műfaji határainak kiterjesztése, s azon fiatal tehetségek felkutatása, akik a világról alkotott gondolataikat a hagyományos rajzolás-festésen kívül újszerű technikákkal és eszközökkel is ki tudják fejezni.A verseny megrendezéséhez a Nemzeti Tehetség Program 1.500.000.- forint összegű támogatással járult hozzá.

A versenyt négy korcsoportban hirdetjük meg: (nevezési díj nincs)

  • általános iskola alsó tagozat 1-2. évfolyam
  • általános iskola alsó tagozat 3-4. évfolyam
  • általános iskola 5-6. évfolyam
  • általános iskola (és "kisgimnázium") 7-8. évfolyam

"Mi van a hegyen messze túl?"

Weöres Sándor verséből kiemelt mondat ihlette a verseny vezérgondolatát. A gyermeki kíváncsiság, a fantázia szárnyain messzire repülve az ember befogni óhajtja a végtelent, közel hozni a határtalan tereket és világokat. Ez az életöröm, szabadság, megismerés utáni vágy a mozgatója ismereteink megszerzésének, a mindenségről alkotott és magunkban kialakított kép létrejöttének. Az örök felfedező és mesemondó útján járja be a felnőtt is a maga munkával teli életútját, s ha szerencséje van, megőrzi a gyermek nyitottságát, világra való rácsodálkozásának képességét.

A téma szabadon választott technikával feldolgozható, de egyedi, kreatív megoldásokat várunk! A hagyományos technikákon kívül fotográfia, rövid videó, vagy digitális alkotások is beküldhetők. Az első forduló pályaműveit elektronikus úton kérjük beküldeni. Az alkotásokról jó minőségű, lehetőleg minimum 300 dpi felbontású fotódokumentáció készítendő, a reprodukciókat jpg formátumú képként, mozgókép esetében mp4 formátumú videót kell feltölteni az alapítvány honlapján korcsoportonként közzétett link segítségével elérhető felületre.

A feltöltéshez Google-regisztrációra van szükség. A pályamű feltöltésénél a fájl nevét az alábbi formában kérjük megadni: vezetéknév_keresztnév_iskola rövid neve (pl.: balazsfenyi_anna._ekke)

1-2. évfolyam: https://forms.gle/BvPGzDBQyQmDyQJt7

3-4. évfolyam: https://forms.gle/5HwqF16PWLy7iozz7

5-6. évfolyam: https://forms.gle/j2HgTza1yRsFvJWz9

7-8. évfolyam: https://forms.gle/SWZAc4cfJwXzSHEM7

A pályaművek eredetijét meg kell őrizni, a továbbjutók alkotásait kiállításra kész állapotban, paszpartúzva kell beadni a döntő napján.

A versenyre a tanulók iskolájukon keresztül, a mellékelt nevezési lap kitöltésével és elektronikus úton való beküldésével jelentkezhetnek. Minden tanuló egy alkotással nevezhet. Minden intézmény korcsoportonként 1 nevezési lapot töltsön ki, mert a táblázat rovatai bővíthetőek.

A második, döntő fordulót Egerben rendezzük, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum termeiben.

A döntő helyszíni alkotás, a versenyzőknek korcsoportonként más-más, a helyszínen ismertetett feladatot kell megoldani. A versenyzők számára az alapvető rajzi és festészeti eszközöket, anyagokat, s a megfelelő műhelyfeltételeket a szervezők biztosítják, de a diákok otthonról hozott felszereléssel is dolgozhatnak.

A döntő napján szendvicsebéddel vendégül látjuk a versenyzőket, de az utazás költsége a nevező iskolát

A verseny zsűrizési feladatát 3 képzőművészből álló független bizottság látja el, az egységes szemlélet és a folyamatosság biztosítása érdekében mindkét fordulóban ugyanők.

Az első fordulóra beküldött pályamunkák értékelése után az 1. és 2. korcsoportból 25-25, a harmadik és negyedik korcsoportból 20-20 (összesen 90) versenyző kerül a döntőbe. A pályamunkák megoszlását és színvonalát figyelembe véve a zsűrinek joga van a korcsoportok közötti arányok megváltoztatására.

A döntő feladatainak értékelése után - a két forduló eredményeinek összesítésével - a zsűri sorrendet állapít meg, műfaji kategóriánként és korcsoportonként 3 helyezést és 1 különdíjat adunk ki. Minden versenyzőt emléklappal, a díjazottakat oklevéllel és könyvekkel, művészeti eszközökkel jutalmazzuk. A verseny alkotásaiból kiállítást rendezünk, s a munkák reprodukcióit közzé tesszük az alapítvány honlapján, valamint színes, nyomtatott katalógusban, amelyből a döntő minden versenyzője egy-egy példányt kap.

A verseny ütemezése, nevezési és beküldési határidők: Nevezési határidő: 2022. december 10.

Az első forduló pályaműveinek beérkezésének határideje: 2023. január 27.

A továbbjutók értesítése és a döntő programjának ismertetése: 2023. február 10.

A döntő tervezett időpontja: 2023. február II. fele

Az eredményhirdetés, díjkiosztás és a kiállítás megnyitójának időpontját és helyszínét később hozzuk nyilvánosságra.

További felvilágosítást ad Balázs-Fényi Anna versenyszervező: balazs.fenyi.anna@gyakorlo1.uni-eszterhazy.hu

A nevezési lapokat word formátumban a fenti e-mail címre kell eljuttatni.





KreaTech-2 szakkör, avagy Kreatív Magyarok Újratöltve - NTP-MTTD-20-0113


A 2020/21-es tanévben is folytatja munkáját a Krea-tech szakkör a Nemzeti Tehetség Program támogatásának köszönhetően. Az elmúlt tanévben megkezdett munkát ebben a tanévben tovább viheti a szakkör, mely során újabb kísérletekre érdekes megfigyelésekre és robotikai kihívások leküzdésére nyílik lehetőség.


"GYERE KÖZELEBB!"

Általános Iskolások
Országos Vizuális Versenye

A Művelt Ifjúságért Alapítvány a Nemzeti Tehetség Program támogatásával
komplex vizuális művészeti versenyt hirdet 
az általános iskolák alsó és felső tagozatú évfolyamain tanuló diákjai számára.

A kétfordulós, tematikus verseny célja a vizuális művészetek, a vizuális kultúra tantárgy tágabb értelmezésének ösztönzése, a vizuális kifejezés műfaji határainak kiterjesztése, s azon fiatal tehetségek felkutatása, akik a világról alkotott gondolataikat a hagyományos rajzolás-festésen kívül újszerű technikákkal és eszközökkel is ki tudják fejezni.

A versenyt három korcsoportban hirdetjük meg: (nevezési díj nincs)

  • általános iskola alsó tagozat (A legkisebbek: 1-2. évfolyam munkáit külön értékeljük.)
  • általános iskola 5-6. évfolyam
  • általános iskola (és "kisgimnázium") 7-8. évfolyam

"GYERE KÖZELEBB!"

Több mint egy éven át szigorú korlátozásokat betartva éltünk a koronavírus járvány miatt. Ezekben a hónapokban minden a távolságtartás szabályainak betartására figyelmeztetett bennünket, miközben egyre jobban hiányoztak emberi kapcsolataink. A veszélyhelyzet enyhülésével nemcsak személyes találkozásainkhoz térhettünk vissza, hanem ismét felkereshettük kedvelt helyszíneinket, s a személyek, tárgyak közelségét az újrafelfedezés örömével élhettük meg. A közelség a látvány legapróbb részleteire, és emberi kapcsolatainkra is ráirányíthatta figyelmünket A verseny első fordulójának feladata ennek az élménynek, - vagy vágynak: mit (kit) szeretnél közelebb hozni magadhoz? - vizuális megjelenítése.

A téma szabadon választott technikával feldolgozható, de egyedi, kreatív megoldásokat várunk! a A hagyományos technikákon kívül fotográfia, rövid videó, vagy digitális alkotások is beküldhetők. Az első forduló pályaműveit elektronikus úton kérjük beküldeni. Az alkotásokról jó minőségű, lehetőleg minimum 300 dpi felbontású fotódokumentáció készítendő, a reprodukciókat jpg formátumú képként, mozgókép esetében mp4 formátumú videót kell feltölteni az alábbi linkeken elérhető felületre korcsoportonként (gmail-es fiókkal). Az oldal a link bemásolásával érhető el!

Alsó tagozat: https://forms.gle/r1VncTCYprpZPpXa7

5-6. évfolyam: https://forms.gle/HBoM3qrmdXHt8Kv37

7-8. évfolyam: https://forms.gle/S2MG5XnHbHnaApQ97

A pályaművek eredetijét meg kell őrizni, a továbbjutók alkotásait kiállításra kész állapotban, paszpartúzva kell beadni a döntő napján.

A versenyre a tanulók iskolájukon keresztül, a mellékelt nevezési lap kitöltésével és elektronikus úton való beküldésével jelentkezhetnek. Minden tanuló egy alkotással nevezhet.

A második, döntő fordulót Egerben rendezzük, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet termeiben. (Eger, Bartók tér 4.)

A döntő helyszíni alkotás, a versenyzőknek korcsoportonként más-más, a helyszínen ismertetett feladatot kell megoldani. A versenyzők számára az alapvető rajzi és festészeti eszközöket, anyagokat, s a megfelelő műhelyfeltételeket a szervezők biztosítják, de a diákok otthonról hozott felszereléssel is dolgozhatnak.

A döntő napján szendvicsebéddel vendégül látjuk a versenyzőket, de az utazás költsége a nevező iskolát terheli.

A verseny zsűrizési feladatát 3 képzőművészből álló független bizottság látja el, az egységes szemlélet és a folyamatosság biztosítása érdekében mindkét fordulóban ugyanők.

Az első fordulóra beküldött pályamunkák értékelése után korcsoportonként 30 - 30 (összesen kb. 90) versenyző kerül a döntőbe. A pályamunkák megoszlását és színvonalát figyelembe véve a zsűrinek joga van a korcsoportok közötti arányok megváltoztatására.

A döntő feladatainak értékelése után - a két forduló eredményeinek összesítésével - a zsűri sorrendet állapít meg, műfaji kategóriánként és korcsoportonként 3-3 (összesen 18) helyezést adunk ki. Minden versenyzőt emléklappal, a díjazottakat oklevéllel és könyvekkel, művészeti eszközökkel jutalmazzuk. A verseny alkotásaiból kiállítást rendezünk, s a munkák reprodukcióit közzé tesszük az alapítvány honlapján, valamint színes, nyomtatott katalógusban, amelyből a döntő minden versenyzője egy-egy példányt kap.

A verseny ütemezése, nevezési és beküldési határidők:

Nevezési határidő: 2022. január 20.

Az első forduló pályaműveinek beérkezésének határideje: 2022. február 4.

A továbbjutók értesítése és a döntő programjának ismertetése: 2022. február 15.

A döntő időpontja: 2022. március 4.

Az eredményhirdetés, díjkiosztás és a kiállítás megnyitójának időpontját és helyszínét később hozzuk nyilvánosságra.

További felvilágosítást ad Igric Eszter versenyszervező: igriceszter@gmail.com

A nevezési lapokat word formátumban a fenti e-mail címre kell eljuttatni.

"LÁSSUK A FOLYTATÁST!"

Általános Iskolások Országos Vizuális Versenye

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskola és Pedagógiai Intézet a Művelt Ifjúságért Alapítvány támogatásával

komplex vizuális művészeti versenyt hirdet az általános iskolák

alsó és felső tagozatú évfolyamain tanuló diákjai számára.

A járványhelyzetre tekintettel hagyományos versenyünket online rendezzük meg!

A kétfordulós, tematikus verseny célja a vizuális művészetek, a vizuális kultúra tantárgy tágabb értelmezésének ösztönzése, a vizuális kifejezés műfaji határainak kiterjesztése, s azon fiatal tehetségek felkutatása, akik a világról alkotott gondolataikat a hagyományos rajzolás-festésen kívül újszerű technikákkal és eszközökkel is ki tudják fejezni.

A versenyt három korcsoportban hirdetjük meg:

  • általános iskola 2-4. évfolyam
  • általános iskola 5-6. évfolyam
  • általános iskola (és "kisgimnázium") 7-8. évfolyam

"LÁSSUK A FOLYTATÁST!"

Térben és időben csupán egy-egy kis részletét érzékeljük a körülöttünk lévő világnak. A látvány értelmezéséhez, a jelenségek, történések magyarázatához legtöbbször meglévő ismereteinket használjuk fel, de az eredmény sokkal gazdagabb, ha a képzelőerőnk, a fantáziánk is szerepet kaphat. (Gondoljunk például a mítoszok születésére!) Így van ez a műalkotások esetében is. A művészek nem mindig fedik fel alkotásaik jelentését, s ránk (ismereteinkre, vagy képzeletünkre) bízzák azok értelmezését. Ha pedig egy műalkotásnak csak kiragadott részletét látjuk, annak a fantáziánk által való képi folytatása, kiegészítése minden esetben más és más lesz.

A verseny feladatai mindhárom korcsoportban műalkotások befogadásához és értelmezéséhez kapcsolódnak. Ezek részletei alapján, a fantáziátok segítségével kell új művet alkotni, de úgy, hogy az NE a művész eredeti szándékát tükrözze, vagy jelenítse meg! Egyedi, kreatív megoldásokat, saját tanulói munkákat várunk!

A feladatok korcsoportonkénti részletezése a mellékletben olvasható.

A téma szabadon választott technikával, tetszőleges méretben feldolgozható. A pályaművekről jó minőségű, lehetőleg minimum 300 dpi felbontású fotódokumentáció készítendő. Az alkotások reprodukcióját, jpg formátumú képet, mozgókép esetében mp4 formátumú videót elektronikusan kell feltölteni az alábbi linken elérhető felületre (gmail-es fiókkal):

Alsó tagozat: https://forms.gle/r19hjXPViAQckqLW9

5-6. évfolyam: https://forms.gle/v4puLvj7ai7WQRSy6

7-8. évfolyam: https://forms.gle/B8NGc4ZQVhkC9p2P6

A versenyre a tanulók iskolájukon keresztül, a mellékelt nevezési lap elektronikus úton való beküldésével jelentkezhetnek (nevezési díj nincs). Minden tanuló egy alkotással nevezhet. A 7-8. évfolyamos korcsoportban - a feladat technikai jellegéből adódóan - versenyzőpárok jelentkezését várjuk. (Két tanulótól egy pályamű.) Egy iskolából egy korcsoportban legfeljebb 5 pályázat küldhető be!

A versenyző tanulókkal felkészítő tanárukon keresztül tartjuk a kapcsolatot, minden információt emailben továbbítunk, ezért különösen fontos, hogy az adatlapon pontos és élő címet adjanak meg.

A verseny zsűrizési feladatát 3 képzőművészből álló független bizottság látja el, az egységes szemlélet és a folyamatosság biztosítása érdekében mindkét fordulóban ugyanők.

A második, döntő fordulót szintén online rendezzük meg.

Az első fordulóra beküldött pályamunkák értékelése után korcsoportonként 30-30 (összesen 90) versenyző kerül a döntőbe. A pályamunkák megoszlását és színvonalát figyelembe véve a zsűrinek joga van a műfaji kategóriák közötti arányok megváltoztatására.

Az első forduló eredményéről és a döntő feladatairól elektronikus úton értesítjük a felkészítő tanárokat.

A döntő feladatainak értékelése után - a két forduló eredményeinek összesítésével - a zsűri sorrendet állapít meg, korcsoportonként 3-3 helyezést, valamint különdíjakat adunk ki. Minden versenyzőt emléklappal, a díjazottakat oklevéllel, könyvekkel és művészeti eszközökkel jutalmazzuk. A verseny alkotásaiból digitális katalógust készítünk, amelyből a döntő minden versenyzője és felkészítő tanára egy-egy CD-re írt példányt kap. A munkák reprodukcióit közzé tesszük az alapítvány honlapján is.

A verseny ütemezése, nevezési és beküldési határidők:

Nevezési határidő: 2020. december 10. 2021. január 10.

Az első forduló pályaműveinek feltöltési határideje: 2021. január 8. január 15.

A továbbjutók értesítése és a döntő feladatainak ismertetése: 2021. január 15. január 20.

Eredményhirdetés, értékelés élő videó kapcsolattal: 2021. február 18.

A résztvevők jutalmait, díjait postán juttatjuk el az iskolák címére.

A versenyről személyes felvilágosítást ad Igric Eszter tanárnő: igric.eszter@uni-eszterhazy.huA nevezési lapokat erre az e-mail címre, csatolt dokumentumként word formátumban kell eljuttatni.

Mivel foglalkozunk?

Támogatások nyújtása

Támogatóinknak, illetve sikeres pályázati tevékenységünknek köszönhetően, segíteni tudjuk a tanuló ifjúságot, céljaik megvalósításában.

Saját projektek

Projektötleteinkkel megkeressük lehetséges támogatóinkat, illetve azok kidolgozásával felkészülünk a különféle pályázati konstrukciókon történő indulásra.

Elérhetőségek

Írj nekünk

Művelt Ifjúságért Alapítvány
3300 Eger, Nagy-Eged u. 38.
muveltifjusagert@gmail.com

Hívj bennünket

+36-30-338-4532

Támogatóink

© Művelt Ifjúságért Alapítvány
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el